Amikor pár éve az első bejegyzésemet megírtam a blogon, akkor említettem, hogy Chris Stuckmann YouTube csatornája komoly fordulópontot jelentett a filmekhez való hozzáállásomban. Valahol 2013 környékén találhattam rá, amikor az első Blu-ray gyűjteményes videóját töltötte fel, és azonnal megragadott a végtelenül pozitív hozzáállása, tisztelete és a szenvedélye a médium iránt. Emellett pedig Chris egy igazi inspiráció volt már a könyv megírása pillanatában is, azóta pedig hatványozottan minden önjelölt filmes blogger, vlogger számára. Semmivel sem indult kedvezőbb helyzetből mint bármelyikünk, esélye sem volt egy filmelméleti képzést elvégezni, hiányzott a megfelelő technikai háttere színvonalas videók elkészítéséhez, azonban rengeteg munkát ölt bele a hobbijába és a kitartása, kísérletezése és a letörhetetlen törekvése a jobbá válásra odáig vezetett, hogy a bejegyzés keletkezésének az időpontjában ő a legnépszerűbb filmkritikus a videomegosztón a közel 1,8 millió feliratkozójával. Nem Stuckmann volt a videobemutatók első hírnöke, még csak a YouTube-on sem, de hangos kiállásnak köszönhetően ma már egyre több Tomatomater-approved videós formában dolgozó filmszeretőt találunk a legnépszerűbb mozikritikai aggregátor oldalon, és a YouTube-kritikusok nagyköveteként általánosságban is nagyban köszönhető Chris-nek, hogy a videokritikák elfogadottabbá váltak az iparágban. Az utóbbi években pedig komoly tapasztalatot és egyetemi tudást is magára szedett, amelynek köszönhetően egyre több színvonalas esszét nézhetünk tőle, és egyre többet tanulhatunk az általa készített tartalmakból.

A célom nem az ezzel a bejegyzéssel, hogy egy portrét készítsek Stuckmann életútjáról és a filmelemzés világára gyakorolt hatásáról, de fontosnak tartottam felvezetni azt, hogy miért vettem a kezembe a kritikus The Film Buff's Bucket List című könyvét, és mi befolyásolhatta a hozzáállásomat a végeredmény megítéléséhez. A kötet Scott Mantz - akit a Collider-ről ismerek, és a lelkesedése néhány film iránt egészen csodálatraméltó - meglepően ösztönző és érdekfeszítő előszavával indít, amelyben röviden kitér arra, hogy hogyan vált belőle filmkritikus, valamint hogyan ismerte meg Stuckmann-t, és miért jelent a számára sokat az, hogy ő írhatja Chris könyvéhez a bevezető sorokat. Ezután a szerző is röviden felvázolja az életútját, és lefekteti, hogy mit várhatunk az összeállítástól: egy listát ötven, 2000 és 2015 között megjelent filmről, amelyek valamely okból kötelezőek minden filmkedvelő számára, valamint azokhoz tartozó elemzéseket.

A tartalmi összefoglalót amiatt emeltem ki, mert ez alapján nehéz azt állítani, hogy a kötet tökéletesen elérte volna a célját. Az ötven film alapból sem valami vaskos, azzal pedig, hogy a könyv alig több, mint 100 oldal, és minden műre jut egy egész oldalas illusztráció, könnyű kiszámolni, hogy egy filmre nem marad több egy szűk oldalnál. Az elemzések pedig pont ugyanannyira változatosak, mint a lista elemei. Azt mindenképp a könyv számlájára írnám pozitívumként, hogy nem (csak) az unalomig ismert alkotásokkal találkozunk a toplistán. Természetesen felkerült pár közmegegyezés alapján is megkerülhetetlen alkotás, mint az Eredet, A Gyűrűk Ura: A király visszatér, vagy a Chihiro szellemországban, de olyan művek is szerepelnek, amelyeket a többség legfeljebb korrekt filmeknek tartana, de semmiképpen sem egy 15 éves ciklus csúcspontjainak. Az, hogy Chris-szel nem egyezik az ízlésem, és nem tennék a saját listámra mondjuk egy fél tucat Tom Cruise filmet az a legkevésbé sem zavar, sőt, kifejezetten üdítő és tanulságos lehet eltérő véleményeket olvasni, főleg ha az nem szégyell eltérni a közízléstől. Azonban az hogy ezt a nagyon erős szubjektivitást követi az elemzések jelentős része is, az már tud egy kicsit problémásabb lenni. Természetesen az összes elemzés végső soron vélemény, viszont ha a legfeljebb egy oldalas leírásból egy bekezdés a tartalom, egy bekezdés az, hogy az aktuális alkotáshoz milyen személyes kötődése van Stuckmannek a tinédzseréveiből, akkor marad nagyjából három-négy sor, amelyet érdemben a filmre lehet fordítani. Ez a koncepció egyébként néha működik, például a rövid szösszenet A sötét lovag vetítésén átélt moziélményről hozzáadott ahhoz, hogy megértsem, hogy miért volt akkora szenzáció a film 2008-ban. Viszont abból, hogy Chris nagyon szerette tizennégy évesen a Jeleket, és mindig is érezte, hogy mélyebb mozi, mint amilyennek sokan látják, vagy az, hogy a Különvélemény vetítése utáni beszélgetés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kritikus pályára adta a fejét nem érdektelen információk ugyan, de semmivel nem jutok vele közelebb ahhoz, hogy ezek a filmek miért kihagyhatatlan remekművek.

Az előbbiekkel ellentétben vannak nagyon tartalmas írások is, külön kiemelném a Fogságbanról és Michael Haneke Rejtélyéről szóló esszéket, amelyek a karakterszám adta keretekhez viszonyítva nagyon színvonalasak. Egyébként is szeretem, ahogy Stuckmann ír, aki régóta nézi a videóit annak nem lesz ismeretlen a stílusa, olvasmányos, lelkes, közvetlen, nem idegeníti el a teljesen laikus befogadót sem. Én 43 filmet láttam az ötvenből, nem keveset ezek közül pont az író videóinak a hatására, de többnyire a maradékhoz is meghozta a kedvem a könyv valamilyen módon. A szöveget a már említett egész oldalas illusztrációk töltik ki, amelyek pár színből álló sziluettek a filmekhez kapcsolódóan valamilyen motívumot vagy emblematikus tárgyat szemléltetve, ezekből némelyik nagyon bejött, mások kevésbé, de a célnak megfelelnek.

Valószínűleg negatívabb a kicsengése a bejegyzésnek, mint amilyenek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban, mert alapvetően egy rövid, de szórakoztatóan megírt esszégyűjtemény, amelyben helyet kaptak olyan művek is, amelyek nem biztos, hogy mindenkinél olyan magasan szerepelnek a watchlisten. Ha valaki emiatt a gyűjtemény miatt lel rá egy új kedvencre, akkor az már valahol egy sikertörtének Chris számára, ebben biztos vagyok. De mégis összességében eléggé felemás a végeredmény. Az elemzések első fele inkább hasonlít egy élménybeszámolóra mint analízis gyűjteményre, az írások tartalmuk és minőségük tekintetében eléggé ingadozóak, és tisztán látszik, hogy lehetetlen egy oldalba belesűríteni egyaránt a személyes és szakmai elemeket, pont amelyek együttes megléte teszi Chris videóit olyan szerethetővé. A cím és a leírás alapján egy behatóbb analízisét vártam ötven filmnek, ehhez képest egy változó szempontok szerint összeállított kivonatot kaptam a YouTube legnépszerűbb kritikusának a munkásságából. Emiatt bajban is vagyok, hogy kinek tudnám ajánlani a könyvet. Ha nem ismered Stuckmann-t, akkor a szubjektív gondolatokat nehéz lesz bármihez is kötni, ha pedig igen, akkor jobban jársz, ha megnézed a vonatkozó videóit a listán szereplő filmekről, mert azokból egy sokkal mélyebb benyomás szűrhető le arról, hogy miért tartja őket ennyire nagyra. Mindezek ellenére ha sikerül beszereznem Chris második könyvét, az Anime Impact-et, akkor mindenképpen sort kerítek az elolvasására, az tartalmában és méreteiben is egy jóval nagyobb vállalásnak tűnik.

Thank you so much for watching and as always if you liked this you can click right here and get Stuckmannized...