Ha van az Oscar szezonnak egy különösen kellemes hozadéka, az az, hogy egy-egy jelöléssel (főleg ha az a Best Picture kategóriában is aktuális) olyan filmek is eljuthatnak a nagyközönséghez, amik amúgy sokunknál radar alatt maradnának. Az Oroszlántól nem vártam sokat, viszont nagyon örülök, hogy műsorra került a magyar mozikba is a film, mert bár ugyan egy pillanatra sem tetteti azt, hogy meg akarná váltani a világot, így is az utóbbi idők egyik legkellemesebb meglepetése nálam a Garth Davis tavalyi munkája.
A Lion párhuzamba állítható olyan filmekkel, mint a tavalyi Theeb, Ang Lee kasszasikere, a Pi élete, vagy éppen 2009 "Legjobb film" győztese, a Gettómilliomos. Nem azért, mert témájukban egy az egyben megegyeznének, hanem mert - szerencsére - évről évre vannak alkotások a közel-keleti vagy indiai régióból, amik megfelelnek annyira a nyugati ízlésvilágnak, hogy valamilyen kiemelés formájában képviselhetik nemzetük kultúráját a világ mozivásznain. Ezen filmek többségének alapfelvetésében és hangulatában van annyi átfedés, hogy aki látott már párat közülük, annak valószínűleg a Lion cselekménye és "csavarjai" még az eredeti sztori ismeret nélkül sem fognak bármiféle meglepetéssel szolgálni, de mégis amiatt, hogy ezek a mozik csak erősen korlátolt mennyiségben jutnak el hozzánk, összességében üde tud maradni a végeredmény. Az Oroszlán egy Saroo nevű férfi igaz történetét meséli el, aki öt éves korában elkerül családjától, és önmagára van utalva, hogy boldoguljon egy idegen közegben és eközben valahogy meglelje a visszautat anyjához és testvéreihez. Persze nem egy egyszerű road movie azért a film, olyan kérdésekbe kóstol bele a forgatókönyv - az Indiában ma is tömeges embereltűnések problémáján túlmenően, - mint a gyermekrabszolgaság, vagy hogy mit jelent elszakadni a saját néptől és beilleszkedni egy idegen kultúrába, és még inkább egy idegen családba. Nem teszi zárójelbe a mozi száz éves történelmét ezekkel a témákkal Garth Davis, nem nagyon van a filmnek olyan pontja, amit még nem láttunk máshol korábban, de teljesen kielégítő a megvalósítás. A sokszor nyomasztó hangulathoz társulnak kifejezetten megható képsorok, némi nagyon kellemes humor és egy - pont megfelelően hangsúlyos - szerelmi szál, ami biztosítja, hogy mosolyogva teljen el az Oroszlánnal töltött két óránk. A sztorival kapcsolatban a relatíve egyszerűségén túl az egyetlen kivetnivalóm az volt, hogy volt néhány olyan karakter a filmben, akikkel kapcsolatban az az érzésem, hogy az kihagyni semmiképp sem akarták őket az írók forgatókönyvből, de igazából nem is tudtak velük mit kezdeni, vagy nem kívántak rájuk több időt szánni, és nélkülük is tökéletesen működött volna a mozi. Nem vált a jelenlétüktől vontatottá a cselekmény, így is simán elröppent a 118 perces játékidő, de a hasznuk történetvezetés szempontjából minimum megkérdőjelezhető.
Technikai oldalról ahogyan az Oscar jelöltek nagy része, úgy a Lion is hozza a kötelezőt, őszintén megvallva nem is lehetett túl megerőltető dolga az operatőröknek, ilyen lenyűgöző kultúráról és helyszínekről - India és Ausztrália tájain forgatták a filmet - nehéz nem szemet gyönyörködtető felvételeket készíteni, és korrektül meg is oldották a feladatot. A score is remek, különösen a főcímdal, tökéletesen passzol a filmhez. Az alakításokra sem lehet egy fikarcnyi panaszunk sem, egyik karakter megformálása során sem kellett csodákat művelni, de mindenki teszi a dolgát, a mindig varázslatos Nicole Kidman és Rooney Mara mellett a fiatal és a középkorú Saroo-t játszó Sunny Pawar illetve Dev Patel pedig külön kiemelendő,
Az Oroszlán nem az év legformabontóbb filmje, de nem is akar több lenni, mint ami, egy humoros, szívhez szóló kikapcsolódás, ami emellett remekül van eljátszva, szuperül néz ki és rávilágít olyan jelenleg is aktuális problémákra, amik mellett talán nem érdemes szó nélkül elmenni. Mindenkit ösztönzök arra, hogy látogasson el a moziba, mielőtt lekerül a film a műsorról, mert - azon túl, hogy az Oroszlán néha leginkább egy busásan megfizetett Google Earth reklám hatását kelti - egy nagyon kellemes élmény, ami biztosan nem csak nekem fog pozitív csalódást okozni.