A koronavírus miatti, az egész bolygóra kiható mozizárlat lehetővé tette, sőt valamilyen szinten ki is kényszerítette azt, hogy a VoD (video on demand) platformok térnyerése még nagyobb ütemben zajlódjon le. Számos nagyvászonra készült film - így többek között A láthatatlan ember vagy az Úriemberek - jutottak idejekorán az internetes forgalmazás sorsára, a Netflix ontja magából a dokumentumfilmeket, sorozatokat és a többnyire felejthető, középszerű egész estés játékfilmeket, az HBO GO pedig a már megszokott blockbusterek mellett hetente hozza el kisebb hírverést kapott filmek magyarországi premierjét. Azonban amennyiben a nagy bezártság ellenszereként az előbbiek is kevésnek bizonyulnának, akkor érdemes lehet körülnézni a kevésbé népszerű streaming szolgáltatók kínálatában is. Jelen bejegyzés tárgya a MUBI, egy brit székhelyű VoD szolgáltató/filmkatalógus/folyóirat hibrid, amely a filmtékája mellett egy Now Showing névre keresztelt streaming platformmal is rendelkezik, némi csavarral megspékelve: napi szintű rotációban kínál megtekintésre egyszerre harminc, jellemzően művészfilmet, kult klasszikust és fesztiválsikereket. A cikk írásának a pillanatában egyszerre fut egy indiai filmeket és egy szovjet propagandaműveket felvonultató sorozat, de hat filmmel kedveskedik a nézőknek a szolgáltató a Lloyd Kaufman nevével fémjelzett exploitation kiadó-gyártónak, a Tromának a kínálatából is. A bejegyzés azonban nem az imént felsoroltakkal, hanem Shin'ichirô Ueda japán filmrendező debütálásával, a One Cut of the Dead című művel foglalkozik, amely a horror műfaj kedvelőinek a számára önmagában is elegendő indokot tud nyújtani a MUBI 30 napos próbaidőszakának a megkezdésére.

A legtöbb filmmel kapcsolatos promóciós anyag azt ajánlja, és az én tapasztalatom alapján is az a legszerencsésebb, ha a néző úgy ül le az alkotás elé, hogy csak a feltétlenül szükséges minimumot tudja róla. Egy mondatban a One Cut of the Dead egy igencsak alacsony költségvetésű darabja az ázsiai zombis filmeknek, amely nem különösebben ijesztő, azonban cserébe nagyon kreatív, szerethető és helyenként rettentően vicces, üde színfoltja a már unásig ismert zsánernek. Ha úgy érzed, hogy ez alapján a OCotD a te filmed, akkor ne habozz nekifeküdni, amennyiben viszont már láttad a művet, vagy többet is olvasnál róla a megtekintés előtt, akkor álljon itt egy rövid - amennyire a film struktúrája ezt megengedi spoilermentes - kedvcsináló.

 A One Cut of the Dead egy 37 perces, egyetlen snittből álló jelenettel indít: egy zombi film forgatásába kapunk betekintést, ahol a rendező éppen egy dühroham szélén áll, annak köszönhetően, hogy színészei nem tudják megfelelően átélni és átadni a direktor vízióját. A rendező álmai művébe azonban "új élet" kerül, miután az elátkozott forgatási helyszínen megjelennek a valódi élőholtak. A jelenet erősen a found footage filmek érzetét kelti, egy rázkódó kézi kamera követi testközelből az eseményeket, teljesen középszerű díszletek között,  amatőr világosítással és a hangmunkával, finoman szólva is egyszerű szkripttel, kínos csendekkel és túlhúzott képsorokkal, esetlen, komikusan túljátszott jelenetekkel. Mielőtt nagyon megijednénk álljon itt egy baráti figyelmeztetés: az első harmad ugyan még második megtekintésre sem túl acélos, ettől függetlenül tilos kikapcsolni a filmet az elején, mert a játékidő maradék kétharmada helyére rakja a kirakós darabjait, többször is 180 fokos fordulatot vesz a történet és egyúttal a néző hozzáállása is az alkotáshoz, és a One Cut of the Dead hamar egy üdítő színfoltjává válik nemcsak a horrornak, de úgy általában a filmművészetnek is. Nem állítom, hogy teljesen egyedi az alapötlet, láttunk már hasonlót mainstream hollywoodi filmtől is, viszont én ennyire átgondoltnak és kiaknázottnak még egyszer sem éreztem ezt a típusú koncepciót.

A filmet nehéz műfajilag besorolni, magán viseli a horror és a vígjátékok ismertető jegyeit is, az egészet pedig egy mockumentary-szerű - vagyis olyan fikción alapuló játékfilm, amelynek a rendező dokumentumfilmes hatást kölcsönöz - köntösbe csomagolja. Mindeközben pedig szól elsősorban a zéró költségvetésű, amatőr filmezés szerelméről és viszontagságairól, az érzésről, amikor minden félremegy, amely félremehet, majd végül a siker öröméről. Aki kedveli az olyan filmeket, mint az American Movie, vagy az Ed Wood, esetleg oda van a gerilla mozikért, netán részt is vett már hasonlók elkészítésében, annak garantáltan be fog találni, sőt akár inspiráló is lehet a végeredmény. A karakterépítés szintén kiváló, még ha nem is annyira szokványos. A szereplők nincsenek túlmagyarázva vagy komoly drámai jelenetekben bemutatva, mindenkiről csak egy-egy elejtett mondatot, egyszerű képi megoldást kapunk, azonban ezek tökéletesen elegek ahhoz, hogy az eltúlzott sztereotípiákként megjelenő karaktereknek minden cselekedete igazolt, és fájdalmasan vicces legyen. A film utolsó harmada, amikor a korábbi egy óra hirtelen elkezd kifizetődni, minden túlzás nélkül az utóbbi évek legesetlenebb és leghumorosabb jeleneteit vonultatja fel, ahogyan nevetség tárgyává teszi a zombis élőholtas mozik bárgyú közhelyeit. A One Cut of the Dead emellett nem rejtegeti, hogy színtisztán japán. A szereplők nagyon kifacsartak és elvontak, a k-pop sztár külsejű sráctól a szeszkazán színészig, az egész európai szemmel nagyon túlaffektált, amikor éppen van háttérzene, akkor valami többé-kevésbé rockos instrumentális pop szám. Bizonyára lesz olyan, akit ezek az elemek elidegenítenek a filmtől, de aki szereti az ilyesmit, az imádni fogja a One Cut of the Dead hangulatát.

A Shin'ichirô Ueda mozijának viszont vannak azért árnyoldalai is természetesen. A film óriási kasszasiker lett, közel 28 millió dollárt termelt világszerte, ezzel a költségvetésének az ezerszeresét hozta vissza, azonban az a 3 millió jen, amelyből a mozi készült, komoly kompromisszumokra is késztette a készítőket. Ezekre a kihívásokra persze reflektál is a film, és emiatt sok kezdetlegességét könnyen el lehet neki nézni, de néha még a maga alig több, mint másfél órájával is tud vontatott lenni, valamint a funkcionális látványvilág, vágás és úgy általában az amatőr filmes eszközök sem teszik könnyen befogadhatóvá az alkotást. Tagadhatatlan, hogy árad belőle valamiféle báj, de helyenként inkább tudtam értékelni, mint élvezni a filmet. Emellett a humor is ki tud fulladni bizonyos jeleneteknél, sorra süt el nagyon hasonló poénokat, amelyek át tudnak csapni a fárasztó kategóriába egy idő után.

A One Cut of the Dead olyan újító és izgalmas alapötlettel, valamint olyan szórakoztató karakterekkel rendelkezik, hogy könnyebb szívvel el lehet neki nézni a nyilvánvaló hiányosságait. Egy tapasztaltabb rendező és némi plusz pénz segítségével még kiforrottabb végeredményt kaphattunk volna, de így is minden esélye megvan a műnek arra, hogy az ázsiai kontinensen kívül és a nemzetközi filmfesztiválok közönségén túlmenően is egy igazi kultalkotás váljon belőle, ha kicsit komolyabb forgalmazásban részesül. Aki szereti a horror-vígjátékokat, annak bűn lenne kihagyni, egy igazán különleges élménytől, és egy a zombi mozikhoz és az amatőr filmkészítéshez írt szerelmeslevéltől fosztaná meg magát.

★★★★☆