Nem vártam felhőtlen lelkesedéssel A Viszkist. Nem voltam elragadtatva az előzetesektől, Antal Nimród korábbi filmjeiért nem rajongom, és egyébként is mindig van bennem egy egészségtelen félsz, ha magyar filmre kell beülnöm egy vetítésre. Ezek után pedig különösen nagy öröm, hogy A Viszkis képében végre van egy remek akciófilmje Magyarországnak, és ez a tény már önmagában majdnem feledteti azt, hogy a mozi egyébként korántsem hibátlan.
A forgatókönyv természetesen hazánk egyik legismertebb bűnözője, Ambrus Attila, becenevén a "Viszkis rabló" élete körül forog, aki hat év leforgása alatt több, mint két tucat postafiókot és bankot rabolt ki, kezdetben egyedül, majd később egy jégkorongozó csapattársa segítségével. Amit a film történetmesélés szintjén kétségtelenül remekül csinál, az az, ahogy türelmesen kialakít egy kapcsot a néző és Ambrus között. Végigkísérjük a férfi gyermekéveit, szembesülünk a szemén keresztül azzal, hogy mennyire elkeserítő a helyzet a rendszerváltás után papírok nélkül egy új országban munkavállalás szempontjából, bele szövődik a filmbe egy megható szerelmi szál, és lassan Ambrus küzdeni akarása és hányattatott sorsa az elkövetkezendő cselekmények ellenére is szimpátiát ébreszt a nézőközönségben. Hovatovább, néha még valami motivációszerűséget is, még ha nem is a Viszkis élete az amerikai álom legelegánsabb kiteljesedése. Ennek a visszaemlékezésekből építő történetmesélésnek viszont van hátulütője is, amely végig ott motoszkált a fejemben: anélkül, hogy a szereplő hátterét ismernénk nem igazán érezhetnénk bármit is Ambrus iránt, egyáltalán nem mutatja be a film, hogy mi miatt vált ő kedveltté és ikonikussá a maga korában, mi legitimálta a közvélemény szemében a tetteit a '90-es évek folyamán. Azzal egyébként önmagában nincs gond, hogy nem az általam hiányolt út mellett tette le Antal a voksot, azonban nem véletlenül használtam korábban a motiváló szót - és a film kontextusában ez nyilvánvalóan nem a megkívánt melléknév - érzésem szerint a Viszkis életének megítélése szempontjából kissé átesett a rendező a ló túloldalára, és az ideálisnál jobban kívánja igazolni a rabló tetteit. Ezen az állításon az a tény sem segít, hogy úgy igazán nincsen a filmnek ellenpólusa. Van ugyan egy nyomozónk, akivel próbálják egyensúlyba hozni a morális értékrendjét a forgatókönyvnek, minekutána a szociális életet teljesen tönkretette a fél évtizedig húzódó hajsza, de számomra ez a szál nem volt kielégítően hangsúlyos. A Gazsó György által remekül alakított edző - és egyben a kezdeti magyar években Ambrus apafigurája - karakterével sikerült nálam eléggé betalálni a forgatókönyvnek, azonban nála is inkább mint személyes csalódottság jelenik meg az ellensúly, nem mint megkerülhetetlen társadalmi árnyoldal.
Míg történetmesélés szempontjából a film első harmada az erősebb, amelyben igazán meglepőt húz A Viszkis, az az onnantól meginduló, szinte megállás nélküli akció, amely nem csak magyar mércével mérve kiemelkedő, de a világ bármely mozijában megállná a helyét. Az egybeállításos nyitójelenet, vagy ahogy szinte a kamera egy Budapesthez írt szerelmes levélként pásztázza a várost mielőtt kitör az őrület, mind-mind őszintén fantasztikusan fest. Sőt, a tényleges bankrablásokon kívül helyet kapott egy autós és egy motoros üldözés is, amelyeket nehéz lehervaszthatatlan vigyorral néznie bárkinek, aki kedveli az akciófilmeket. Még az sem zavart igazán, hogy sokszor a hitelességet nyilvánvalóan feláldozták a hatásvadászat oltárán, és többször tűnik a film a Viszkis életútja helyett egy olyan történetnek, amilyennek Ambrus a múltját láttatni, vagy még inkább látni szeretné, de egy játékfilmnek ez szükséges velejárója, és amíg nem idegenítik el az ilyen megvalósítások a karaktert, addig nekem egy rossz szavam sincs miatta. Ami miatt viszont van, az az, hogy bizarr módon bármennyire is jól néznek ki az akciószekvenciák, annyira sok van belőlük, és a film második fele annyira zsúfolttá válik, hogy nálam néha picit érdektelenségbe fulladt. Ha egy-kettő nem került volna bele a végső vágásba, és helyette némi plusz cselekménnyel töltötték volna ki a több, mint két órás játékidőt az üdvözölendő lett volna, vannak szereplők, akik a semmiből pottyannak bele a történetbe, és néhány elvarrtnak szánt szál sem hagy maradéktalanul kellemes ízt a szánkban. Ezek mellett pedig onnantól, hogy megtörténik az első rablás igazából megszűnik a karakterfejlődés, nem látjuk, hogy mi motiválta Ambrust a további bűntettekre, vagy hogy milyen emberré vált azok hatására.
Azzal, hogy lehet azért könnyedén fogást találni a filmen közel sem azt akarom hangsúlyozni, hogy A Viszkis ne lenne egy szuper élvezetes film, mert ez egyáltalán nem igaz. A beállítások többsége gyönyörű, a hajtóvadászat az utcákon, háztetőkön és a metró aluljárókban Yonderboi aláfestő zenéjével fantasztikus atmoszférát generál, végig az járt a fejemben, hogy mennyire jó Grand Theft Auto részt lehetne Budapesttel a központban készíteni. Néhány jelent pedig olyan hangulatos, hogy tapsikolni volt kedvem, ami nem gyakran fordul elő egy vetítés alatt. Korszakos mestermű nem válik a filmből, viszont ez nem von el abból semmit, hogy A Viszkis egy magyar viszonylatban eddig példátlanul szórakoztató, világszínvonalú akciófilm, amely végre jó szívvel ajánlható a kikapcsolódásra vágyó filmkedvelőknek.
