Szösszenetek a filmek világából

Kultúrsarok

Az újramelegített diplomata - Sergio

Sergio (2020, rendező: Greg Barker)

2020. április 20. - Szakál Zsombor

Nem vagyok járatos Greg Barker korábbi munkásságában, de a filmográfiája alapján egy kevésbé felkapott Michael Moore-nak tűnik, aki ezidáig szinte kizárólag - legfőképpen az iraki konfliktust érintő - politikai jellegű dokumentumfilmekkel tette le a névjegyét. Első nagyjátékfilmje, a Sergio Barker ugyanolyan című 2009-es rendezésének a netflixes újragondolása, azonban őszintén szólva nehéz megmondani pusztán a mostani produkciója alapján, hogy mit talált a címszereplő férfiben annyira hihetetlenül inspirálónak, vagy különlegesnek, hogy azt érdemes legyen kétszer is képernyőre vinnie.

1_7.png

Sérgio Vieria de Mello (Wagner Moura), az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2003-ban a világszervezet bagdadi bázisán robbantás áldozatává válik, és a haláltusáján keresztül vezet minket végig a cselekmény a merényletet megelőző három éve fontosabb mérföldkövein. A film eléggé in medias res csap bele az események sűrűjébe, az első szakaszában az alkotásnak tartottam is tőle kissé, hogy nem fogja a kezét a nézőnek a történetvezetés, és az ideálisnál talán jobban feltételezi a Sérgioval és az ENSZ misszióival kapcsolatos háttérismeretünket. Kapunk az iraki konfliktus mellett egy nagyobb szeletet a diplomata Kelet-Timor függetlenségének kikiáltásában való szerepéből, valamint egy morzsányit a kambodzsai akciójáról. Meglebegtet a forgatókönyv olyan kérdéseket, mint az Egyesült Nemeztek Szervezete felelőssége az egyes beavatkozásokban, illetve Sérgio ellenérzéseit az Amerikai Egyesült Államok hadserege által történő bagdadi megszállással valamint az emberi jogok megsértésével kapcsolatban.

Mindezek ellenére a Sergio nem egy politikai dráma, hanem legfeljebb egy politikailag átitatott környezetbe helyezett romantikus életrajzi film. Ez egyrészt pozitívum, mivel a film eleji félelmem nem igazolódott be, és nem kell az ENSZ elmúlt húsz évben lezajlott terepműveleteinek a részleteivel tisztában lennünk ahhoz, hogy tökéletesen megérthessük a történéseket, másrészt viszont csalódást keltő, mivel biopicnek a mű nem túlzottan acélos. Sérgio az alkotás alapján egy komoly érzelmi intelligenciával rendelkező diplomata, aki társainál sokkal jobban meg tudja magát értetni az eltérő kultúrák különböző társadalmi rétegeivel, egy valóságos - nem teátrális értelemben vett - "nép embere". A privát világát alárendeli a küldetésének és elveinek, ennek köszönhetően pedig a magánélete nem éppen makulátlan.

Ez az iménti szál nagyon vázlatosan van csak kidolgozva, amelynek az oka sejtésem szerint az lehet, hogy Greg Barker nem akarta Sérgio emlékét még részben sem egy lejárató kampánnyá degradálni, azonban így a film struktúrájával nehéz mit kezdeni. A mű által meglebegtetett szerelmi/családi/szakmai élet szentháromságból az utóbbi kettő csiszolatlannak érződik, nem igazán nyilvánvaló, hogy a humanitárius tevékenysége kapcsán mi tette Sérgiot naggyá, vagy hogy az áldozathozatalainak mekkora a súlya. Azonban a címszereplő karakterének a kidolgozása még így is mérföldekkel bővebb lére lett eresztve, mint Carolináé (Ana de Armas), aki azon túl, hogy Sérgio vágyának a tárgya, valamint  hogy egyes döntéseknek ő az előidézője, különösebben nagy érdemi szerephez nem jut.

2_8.png

Amely miatt azonban az forgatókönyv hiányosságai ellenére mégis azt gondolom, hogy a Sérgio egy korrekt, egyszeri megnézésre simán ajánlható romantikus dráma, az a színészi játék, különösen a két főszereplő közötti dinamika és kémia. Wagner Moura a sorozatrajongók számára a Narcos Pablo Escobarjaként lehet ismerős, és amellett, hogy külsőségekben hasonlít Sérgiora, teljesen hitelesnek érződik az intelligens, szuggesztív,  de a világra érzékeny diplomata szerepében. Ana de Armas-nak pedig bérelt helye van az elkövetkezendő időszak legfelkapottabb színésznői között olyan filmográfia után, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Tőrbe ejtve, és a Nincs idő meghalni. Ahhoz képest, hogy szigorúan véve semmit nem tudunk a karakteréről azon túl, hogy valami gazdasági szektorban tevékenykedik, élettel tölti meg a szereplőt, a Sérgioval való románca, a férfi bizonytalansága miatti rágódása teljesen hihető, az alkotás végére pedig eléri a rendező - főként a színészeinek köszönhetően -, hogy megérintsen minket hőseinek a sorsa. A diplomata és Carolina közös jelenetei helyenként remekül működnek, például a futós vagy a tiroli esős pillanatok, máskor kevésbé - egy szeretkezős jelenet nekem nemcsak hogy feleslegesnek érződött, hanem ki is lógott a filmből -, de egyértelműen ez a szál jelenti a Sergio valódi gócpontját és vonzerejét.

Greg Barker láthatóan nem tudta (nem akarta) levetkőzni a dokumentumfilmes múltját, az egész mű kézikamerával lett rögzítve, helyenként valós híradós bejátszásokkal színesítve, néhol egészen személyes és dokumentarista jelleget kölcsönözve ezzel a filmnek. Összességében néhány természetképet leszámítva semmi igazán kiemelkedőt nem nyújt a film látvány terén, de ez a kevésbé hivalkodó megközelítés kifejezetten jól áll a műnek.

Sergio egy kissé üresnek és felejthetőnek érződő romantikus dráma, amelyet a két főszereplő alakítása emel az ajánlható kategóriába az unalmas estékre. A kérdések, amelyeket a film belenget egyáltalán nem tűnnek érdektelennek, azonban Barker nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy ezeket érdemben kidolgozza, így kisebb túlzással több érdemi információ derül ki a stáblista előtti feliratokból, mint a tényleges játékidő alatt történtekből. Aki egy politikai thrillert vár, az nem fogja megtalálni az alkotásban a számításait, viszont megfelelő elvárásokkal megérhet a Sergio egy megtekintést.

★★★☆☆

A bejegyzés trackback címe:

https://kultursarok.blog.hu/api/trackback/id/tr8615625376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása