Majdnem napra pontosan tíz éve indult útjára Vasember első kalandjával az a végeláthatatlan szuperhős áradat és pénznyomda, amelyet ma a Marvel-moziverzumként ismerünk. Természetesen Kevin Feige-ék nem tétlenkedéssel töltötték az elmúlt évtizedet, menetrend szerint szállították pár havonta az újabb és újabb felvonásokat és szerezték meg új karakterek jogait a rajongók igényeinek a kielégítése érdekében. A futószalag-jelleg elkerülését a rendezők változatos kiválogatásával próbálták több-kevesebb sikerrel orvosolni, akik hatására néhány esetben már-már szerzői filmek kerültek ki a stúdió markából, de úgy általánosságban is az évek előrehaladtával egy kezdeti egységes masszából egyre inkább váltak elkülöníthetővé, egyedivé ezek az alkotások. A 2012-es The Avengers tény, hogy egy megkerülhetetlen popkulturális jelenség a maga több, mint másfél milliárd dolláros bevételével, mégis nemcsak a szereplők, de az egyes filmek stílusának - sőt sokszor műfajának - keveredése teszi a Bosszúállók: Végtelen háborút az MCU egyik legviccesebb, és egyben egyik legszórakoztatóbb darabjává.
Finoman szólva nem vártam messiásként az új Avengers-t, az Ultron kora szerintem az egyik legkevésbé eltalált és legkevésbé emlékezetes felvonása volt a Marvel filmeknek, a több, mint húsz karakter egybeeresztése pedig nem kecsegtetett sok jóval, 150 perces játékidő ide vagy oda. A sztorit sikerült is meglehetősen takaréklángra venni, Thanos meg akarja szerezni a hat Végtelen Követ, hogy elpusztítsa az emberiség felét, a Bosszúállók pedig - nem különösebben meglepő módon - ezt minden erejükkel meg akarják akadályozni. Azonban a történet így is teljesen kielégítő, követhető még a képregényeket nem ismerő nézők számára is, nekem egyáltalán nem volt arra igényem, hogy "koca-marvelesként" letoljanak a torkomon percenként egy új cselekményszálat, vagy csöpögős pillanatot. Persze megpenget pár érzelmi húrt a film, de ezt többnyire jó időpontokban teszi, anélkül hogy azok a mozi többi érdemének a rovására mennének. A Végtelen háborúban a látványjeleneteken túl - amelyre nemsokára kitérek - a humor dominál főként, amelynek korábban nagy rákfenéje volt, hogy erősen épít korábbi MCU filmek ismeretére, azonban az új Bosszúállóknak sikerült pont jól ellavírozni a rajongóknak és a teljesen laikusoknak is élvezetes poénok között. Ha van rossz hozadéka annak, hogy ahogyan már említettem az elmúlt években a Marvel-moziverzum filmjei gyakran műfaj szintjén is eltérnek egymástól, az az, hogy egyes kulcsjelenetekben nem sikerült eltalálni az egyensúlyt a viccek és a megható(nak szánt) érzelmek között, illetve egy-egy megnyilvánulás karakteridegennek hathat, de ezek szerencsére nem nyomják rá érdemben a bélyegüket a filmre.
Hiszen amelyet igazán jól csinál az Infinity War, azok az akciójelenetek. Számomra mindig a Marvel mozik egyik leggyengébb pontját a kaotikus, sokszor már-már követhetetlen és emiatt fájdalmasan hosszúra nyúló harcok jelentették, a Végtelen háború viszont, ha nem is csont nélkül de meglepően jól vette az előtte tornyosuló nem éppen alábecsülendő méretű akadályt. Több tucat karaktert kezelni egy végeláthatatlan csatában pokolian nehéz rendezői feladat, A Gyűrűk Ura: A király visszatér iskolapéldáján kívül nem is nagyon jut eszembe más, ahol ez tökéletesen sikerült volna, de a harmadik Bosszúállók nem áll távol a dologtól. A Russo testvérek az Amerika Kapitány filmekkel (különösen a Polgárháborúval) bizonyították már, hogy az egyik legmegbízhatóbban kezelik a franchise-t és nem okoz nekik problémát epikus csaták megkomponálása, az Infinity Warral pedig letették az asztalra talán minden idők legnagyobb ensemble castjával leforgatott őrületét. Azzal, hogy a háborút apró részegységekre bontották, és kicsiben folyt csak az akció egyidőben egy-egy marék hőssel a mozivásznon, szinte végig követhetőek maradtak a történések, nem vált zavaróvá, hogy ki üt kicsodát, ki áll kinek az oldalán vagy hasonlók. Egyetlen pont van, amikor szinte kivétel nélkül minden szereplő egymásnak van eresztve, de az sem húzódott el annyira, hogy unalomba fulladjon. Ennyi karakter mellett még így is megvan az ára annak, hogy ez a hatalmas akció kivitelezhető legyen még azon túl is, hogy nem most kapjuk a legnagyobb jellemfejlődéseket, mégpedig az, hogy egyes hősök tényleg a szó legszorosabb értelmében csak mellékszereplőként vagy még inkább csak mutatóba tűnnek fel, de az eredményt látva ez is bocsánatos bűn.
A Bosszúállók: Végtelen háború nem akar többnek látszani, mint ami, egy két és fél órán tartó akció- és humorkavalkád, amely alatt egy percig sem fogunk unatkozni. Nem egy új Fekete Párduc, nem fogja új alapokra helyezni a szuperhős filmeket, és a cselekmény relatív hiánya miatt nem gondolom, hogy ez lesz a legemlékezetesebb film az univerzumban de nem is ez a dolga, hanem a felhőtlen szórakoztatás, ennek pedig meglepően sikeresen eleget is tesz. A többi Bosszúállók filmhez hasonlóan annál többet tud nyújtani, minél tájékozottabb a néző az előzményekkel kapcsolatban, totálisan Marvel szűzként nem az Infinity Warral érdemes beleugrani a megállíthatatlannak tűnő gépezetbe, az MCU kedvelőinek viszont egy közel kihagyhatatlan popcorn mozi.
